Szolgálat és Becsület
Tagsági belépés

Tisztelt Bajtársunk, leendő egyesületi és perközösségi tagunk!

Belépési Nyilatkozat és Megállapodás nyomtatvány itt letölthető!

Nagy örömmel fogadja érdekvédelmi egyesületünk, a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom, hogy a szolgálati nyugdíjjal összefüggő gondjainak megosztása és megoldása céljából keresi közösségünket!

Egyesületünk a szolgálati nyugdíjak 2012. január 01-től történő törvényi megvonásával kapcsolatos pertársaság szervezésével segíteni kíván és segíteni tud a bajtársainkon.

A korhatár előtti nyugdíjnak, így a szolgálati nyugdíjnak is, mint az EU-ban elismert tulajdonjognak a nemzetközi egyezményeken nyugvó garanciáit kívánja az egyesületünk hazai és nemzetközi bírósági szinteken érvényesíteni, pertársaság szervezésével.

Amennyiben ebbéli munkánk felkeltette érdeklődését és a szolgálati nyugdíjak szociális ellátások közé történő átsorolása (szolgálati járandóság) miatt saját és családja életében, a jövendő sorsában nyugtalanságot él át, sőt megélhetési nehézségeket lát, akkor ne maradjon egyedül gondjaiban, lépjen be hozzánk: együtt vigyük előre közös gondjainkat a megoldások irányába!

Egyesületünk csak úgy tud segítséged adni nyugállományú bajtársainknak, pertársasággal jogi úton eredményt elérni, ha bajtársaink valósan belépnek az egyesületünkbe, tagdíjukkal segítik maguk és a közösségünk közös ügyét, küzdelmét.

Érdekvédelmi szervezetünk alapító tagsága és elnöksége, továbbá önkéntes szervező bajtársaink elsősorban személyesen szeretnének találkozni megyei, kistérségi, helyi települési szinteken a leendő tagtársainkkal a szervezetünkbe történő belépések alkalmával, s akkor megbeszélni a felmerülő részletkérdéseket is. Rendezvényeink helyszínéről és idejéről a jelen honlapunk„Rendezvényeink” menü pontban kaphat tájékoztatást az érdeklődő bajtársunk.

Természetesen lehetőség van postai úton is az egyesületünkbe történő tagsági belépésre vonatkozó dokumentumok megküldésére. Szolgálat és Becsület postai címe: 6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 13. szám

Egyesületünkbe történő belépéshez kérjük, olvassa el a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom alapszabályát. Szolgálat és Becsület alapszabálya

Amennyiben egyet ért az alapszabályban foglaltakkal, úgy az egyesületbe történő belépéshez ki kell nyomtatni és ki kell tölteni a Belépési Nyilatkozatot, és a Megállapodás nyomtatványt, majd személyesen át kell adni a Szolgálat és Becsület legközelebb elérhető képviselőjének / szervezőjének, vagy meg kell küldeni a postán az egyesületünk címére, hogy a tagfelvételi eljárás elkezdődjön. Belépési Nyilatkozat és Megállapodás nyomtatvány

A Belépési Nyilatkozattal egy db A4-es lapon található Megállapodás kitöltése fontos, melyben a belépő bajtársunk hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom a szolgálati nyugdíjak törvényi megvonása után, ügyvédi irodával történt megbízási szerződés alapján, pertársasági és perképviseleti munkája során képviselje a belépett egyesületi tagunkat, az egyesületi tag tagdíjának felhasználása során ügyvédi letéti számlára/ügyvédi iroda számlájára jogszerűen különítsen el pénzt az egyesületi kiadások biztosítása mellett.

________________________________

Tájékoztató az egyesületi tagdíjról

Tagdíj alapja és mértéke (Alapszabály 8.§ 2. bek.):

„Az egyesület tagsága kötelezően tagdíjat fizet. A tagdíj összege: félévente 6.000,- Ft, azaz hatezer forint.  A féléves tagdíjat január 15., illetve július 15. napjáig kell átutalni a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom számlájára, vagy befizetni házipénztárába. Újonnan belépő tagok a féléves tagdíjat a belépést követő 15 naptári napon belül kötelesek rendezni. A tagdíj megállapítása a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom Közgyűlésének a hatásköre.” 

Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalom OTP számlaszáma:11732064-20061320

Az egyesület 2011. második félévi tagdíja: 6.000,- Ft

A tagdíj utalásakor a közlemény rovathoz kérjük beírni a teljes nevét és a „2011. II. félévi tagdíj” megjelölést.

___________________________

Amennyiben egyesületünkbe belépő szolgálati nyugdíjas tagtársunk úgy dönt, hogy más érdekvédelmi szervezetnél, szakszervezetnél, nyugdíjas egyesületnél fennálló tagságát meg kívánja szüntetni, azzal egyidejűleg, hogy belép a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalomba, vagy valamely előre nem látható oknál fogva később a Szolgálat és Becsület Érdekvédelmi Mozgalomból ki akar lépni, akkor a Kilépési Nyilatkozatot kell kitölteni és megküldeni az illetékes címre. Kilépési Nyilatkozat

Bajtársaink személyes adatait a tagsági viszony fennállása alatt bizalmasan kezeljük és a törvényi előírások szerint tároljuk.

Köszönjük Bajtársaink megtisztelő bizalmát!

                                                Tisztelettel: Szolgálat és Becsület elnöksége

 

 

 

Dokumntum letöltési lehetőség: Belépési Nyilatkozat és Megállapodás

 

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatottság
Indulás: 2011-05-14
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU